Magamról

Bacsi Krisztina vagyok, közel 20 éve foglalkozom értékesítéssel, ebből 10 évet felsővezetőként egy nemzetközi tulajdonú szállodavállalatnál töltöttem. Hála mindenkori főnökeimnek, sikerült kijárnom a ranglétrát, és regionális értékesítési igazgatóként eljutottam – legalábbis számomra – a szakma csúcsára. Kislányom születése után úgy döntöttem, hogy a megszerzett tudást, tapasztalatot át szeretném adni azoknak, akik nyitottak a fejlődésre az értékesítési munkában, vagy akár vezetői karrierjükben.

Turisztikai/szállodaipari szakterületem a B2B rendezvényértékesítés, ezen belül is helyszínek proaktív értékesítése. Tanácsadói munkám mellett 2015-2020 szeptembere között a Magyarországi Rendezvényszervezők és – szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) főtitkáraként is dolgoztam, jelenleg pedig tanácsadóként segítem a Szövetség munkáját oktatási területen.

Ahhoz, hogy új területen, a vezetőfejlesztés, vezetői coaching területén is hiteles lehessek, 2012-ben elvégeztem a Metropolitan Egyetem business coach képzését. Hogy ebben a munkában is a maximumot tudjam nyújtani, egy speciális szervezeti és egyéni teljesítménymaximalizálási személyiségdiagnosztikai eszköz okleveles konzulense lettem (Innermetrix), mellyel sokkal hatékonyabban tudom ügyfeleimet az önismeret útján a megfelelő karrier felé terelni, valamint cégeknek segítek a munkatársai potenciálok teljes kiaknázásában. Hiszek a „life long learning”-ben, a folyamatos tanulásban, illetve tudásmegosztásban.

  • Az elmúlt években több olyan program kidolgozásában vettem részt, amelyek referenciaként szolgálnak:
    szemléletformáló értékesítési tréningeket és coachingot tartottam rendezvényhelyszíneknek a Kontakt Szervezetfejlesztő és Szolgáltató Kft-vel, videó
  • a Business Traveller szakmai lap értékesítési szakértőjeként tippeket adtam helyszíneknek az értékesítési szemléletük átgondolására
  • szakmai konferenciákon adtam elő értékesítési témákban, különös tekintettel az ügyféltipológiára, az értékesítők viselkedési jellemzőire, a megváltozott ügyféligényekre és az arra adott megfelelő értékesítési válaszokra Videó

Rólam mondták:
„Korábbról ügynökségi rendezvényszervezői és egy másik helyszín értékesítési tapasztalatával is rendelkezem. Tegnap délután beültem előadására, ami nagyon sok mindenre ráébresztett és amint visszamentem a pultunkhoz rájöttem, hogy az első odaérkező érdeklődőnél elkövetem azokat a hibákat, amiket Ön az előadásban említett. Elképesztően tetszett az előadás szellemisége, sajnálom, hogy csak ilyen kevés idő volt Önt hallgatni „.

Amennyiben céges rendezvényértékesítési tanácsadásokra, vagy zárt céges rendezvényértékesítési képzésekre van igény, azt eseti megállapodások alapján teljesítem.